Masszázsok
A hétköznapi ember esetében a csuklya (trapézizom) folyamatosan nyúlik az előreesett vállak és fej, és a púpos tartás miatt. Éppen ezért nem árt erősíteni is a csuklyásizmot. Ugyanakkor a hétköznapi életből fakadó stressz jelentős része is a tarkó és a vállöv környékén ül meg, így nem ritka a fájdalom a csuklyásizom területén. Már egy pár perces masszázs is nagyon sokat javíthat a közérzetünkön és az energiaszintünkön.
A lávaköves masszázs több ezer éves múltra tekint vissza, az amerikai indiánok, az indiaiak, de egyes források szerint még az ősmagyarok sámánjai is használták gyógyításhoz. A kezelés speciális masszázstechnikára épül, segíti az energiaáramlást, stresszoldással párhuzamosan javítja a közérzetet.
Fokozza a vérkeringést, méregtelenít, lazítja az izmokat, enyhíti az álmatlanságot és rendívül jót tesz a bőrnek, mivel a mély meleg masszázs során az olaj a bőr mélyebb rétegeibe jut. A test ellazulása mellett a szellem is relaxál, a végeredmény pedig fizikai és lelki megújulás, kiegyensúlyozottság. A merev izületek és izmok visszanyerik rugalmasságukat, a lélek pedig meditatív állapotba kerül. Kúraszerű alkalmazása javasolt, de már egy kezelés is érezhető változást eredményez. A hideg és meleg kövek hatása a testre A szív munkájának gyorsítása, a véredények tágítása, a kötőszövet lazítása, a metabolizmus szintjének emelése, a leukociták nagyobb szintű mozgása. A hideg és meleg kövek alkalmazhatóak a véráramlás fokozása céljából, a vérrel gyengén vagy túlzottan ellátott szervek vérellátásának egyensúlyba hozása. A helyi alkalmazása a köveknek nem csak közvetlen hatással van, de a test más részeire is hatással van az idegrendszer közvetítése által.
Amellett, hogy a nyirokmasszázs a narancsbőr kezelésének leghatékonyabb módja, kiváló általános immungyengeség, visszatérő fertőzések, gyulladások, gyakori légúti megbetegedések, asztma, allergia, ödémák, az arcon és a szem körül keletkezett duzzanatok, nyirokkeringési zavarok, idegesség, alvászavar, migrén, fej- és fogfájás, valamint ízületi gyulladások és reuma esetén. Baleseti sérülések, csonttörések és műtétek után gyorsítja a regenerációt, különösen ajánlott emlőműtétet követően a karödéma megelőzése céljából. Sokat segít akut visszérgyulladások és trombózisok után, alkalmazható továbbá ekcémák, fekélyek, nem gyógyuló sebek kezelésére, gyomor- és bélrendszeri problémák, hajhullás és menstruációs görcsök esetén. Nyirokmasszázzsal kezelhetők azok a daganatos betegek is, akiknél a tumor megnövekedése miatt elzáródtak a nyirokelvezető csatornák. Méregtelenítő kúrák során érdemes a nyirokmasszázst kiegészítőként alkalmazni. Azonban krónikus betegségek esetén egy-két alkalom nem segít, érdemes kúraszerűen alkalmazni a nyirokdrenázst.
tilos! Nyirokdrenázs-kezelés nem végezhető akut gyulladások, pajzsmirigy-működési zavar, trombózis, rosszindulatú daganat, szívelégtelenség okozta ödéma, szívinfarktus, súlyos asztma, valamint terhesség és szoptatás esetén.
A talpmasszázs öngyógyító, regeneráló hatását az idegrendszer, a kea talp megfelelő zónáit masszírozva energiát juttatunk a legyengült szervekhez, visszaállítjuk a megbomlott egyensúlyt, vagyis talpmasszírozással a reflexológia segítségével nem csak a megelőzésben, hanem a már kialakult betegségek – nőgyógyászati problémák, pl. rövid menses, bartholin mirigy tályog, vagy szénanátha, allergiás panaszok, emésztési és gyomor panaszok, ciszták, prosztata gyulladás és problémák stb. gyógyításában is csodálatos eredményeket értem el.
- Serkenti a vér- és nyirokkeringést,
- Erősíti az immunrendszert,
- Szabályozza az enzim- és hormonháztartást,
- Elősegíti a salakanyagok kiválasztását,
- Fájdalomcsillapító,
- Gyulladáscsökkentő.
A folyékony aranyként csordogáló méz megbizsergeti az érzékszerveinket, látványa szemet gyönyörködtető, és már a szánkban érezzük a selymesen édes ízt. A méz jótékony hatását a wellnessben nemcsak belsőleg alkalmazzák, hanem magas vitamin, ásványi anyag és enzimtartalma miatt a bőr és a test szépítésére is bevetik. Több száz éve alkalmazza a tibeti és az orosz népi gyógyászat.
Habár masszázsnak nevezzük, tulajdonképpen nem gyúrják, hanem dögönyözik a vendéget. A rituálé elején a páciens hátára folyatják a mézet, amit azután egyenletesen eloszlatnak. A masszőr rányomkodja a tenyerét, majd felemeli és a méz szívó hatásának köszönhetően a bőr felső rétege is felemelkedik vele együtt.Ezáltal az apró hajszálerek és a pórusok kitágulnak, ami nemcsak a vérkeringést fokozza, de serkenti a salakanyag távozását a szervezetből. Miközben a méz magába szívja a távozó méreganyagot, mélyen a bőr alá hatolva a szövetekbe juttatja a szervezet számára oly fontos hatóanyagait, a vitaminokat, enzimeket és a mézben lévő több mint harmincféle ásványi anyagot. Ennek köszönhetően a bőr látványosan kisimul és selymesen puhává válik.
A csokoládé masszázs a leginkább endorfin termelő, lélekre ható kezelés
Hidratálja, rugalmassá teszi a bőrt. Lipid és zsírbontó hatású. A veséket méregtelenítésre készteti. A bőrön és szaglóhámon keresztül felszívódó csoki, boldogságérzetet, relaxáló hatást biztosít. Emellett a csokoládé masszázs, öregedés késleltető és stresszoldó hatású, valamint serkenti a test zsírégető folyamatát is.
Arcunk hálás lesz érte, ha havonta legalább 1 alkalommal megajándékozzuk egy ilyen kezeléssel. Jótékony hatásai:
- Vérkeringés fokozó, mely által a friss oxigén eljut a sejtekhez
- Izmok erősítése, feszesítése, rugalmasság visszanyerése
- Bőr erősítése, átmozgatása, felfrissítése
- Bőr kisimulása, ráncok halványítása- feltöltése
- Ránc kialakulásának megelőzése
- Testi és lelki egyensúly
- Relaxálás, frissesség, stressz oldás, kellemes érzés.